Végre elkészült a különleges berlini U55-ös földalatti vasút, a Kancellár-U-Bahn, ahogy a helybéliek nevezik.
A tervek még az újraegyesülés eufóriájában készültek, a mai csupa üveg óriási új főpályaudvaréval egyidőben, ám az ezredforduló táján kiürültek az állami perselymalacok és a földalatti építkezés leállt. Végül a német kormány ultimátumot adott Berlin városának: vagy azonnal visszafizetik a milliókat, vagy pedig tovább építkeznek.
Berlin inkább az utóbbit választotta, és augusztus 8. óta aztán a berlini új főpályaudvar és a Brandenburgi Kapu előtt elterülő Pariser Platz között beindult és mindössze 50 km/h sebességgel pendlizik Berlin furcsa és ultra-rövidtávú kisvonata, amelynek jelenleg még semmilyen összeköttetése nincs a város földalatti hálózati rendszeréhez, viszont ez a 3 perces kis utazás kemény 320 millió eurójába került a német adófizetőknek.
Kifizetődő persze csak akkor lesz, ha 2017-ig további 320 millió euróért megépítik a vonal hosszabbítását is a Múzeumszigeten át egészen az Alexanderplatz-ig. Így mostantól a helybéliek és a turisták legalább bejárhatják föld alatt a kormányzati negyedet.
Berlin 4 kocsiból álló kisvasútja több akar lenni, mint egy hagyományos sárga kis földalatti három sima megállóval.
A Brandenburgi kapu alatt 15 méter mélyen fekvő földalatti állomás, amely oszlopainak építési stílusában is a híres kapura emlékeztet, tudatosan a történelemről szól: a várakozó utasok ugyanis monitorokról filmeket és korabeli fotókat nézhetnek fekete-fehérben arról, amit egyébként a turisták is leggyakrabban kérdeznek: hogyan nézett ki egykor a Berlini Fal és hogyan szelte ketté a várost, milyen volt az ún. halálsáv és hogyan omlott le végül a Fal.
Mindezt egy külön kifüggesztett speciális térkép is bemutatja az érdeklődőknek. Amint a turista a 15 m-es mélységből felérkezik a felszínre, szinte katapultálva érzi magát a 20 évvel későbbi jelenbe, az azóta felépült új épületek közé, mint pl. a Hotel Adlon, a Művészetek Akadémiája, a bankok és a Magyar Köztársaság Nagykövetsége.
