Oroszország netán Sztálin rehabilitálására törekszik? Sokakban ezt a gyanút kelti egy felirat, amely egy frissen renovált moszkvai metróállomáson tűnt fel éppen akkor, amikor Moszkva azzal vádolja a Nyugatot, hogy szándékosan alábecsüli a Szovjetunió második világháborús szerepét.
Kedd óta látható a Moszkva központjában lévő Kurszkaja állomás oszlopsora fölött a polémiát kirobbantó jelmondat: „Sztálin tanított bennünket a nép iránti hűségre, ő ihlet munkára és nagy tettekre”.
A mondat a volt szovjet himnusz szövegéből való, és már fél évszázada száműzték a metróból. Különös egybeesés mostani helyreállításával: e himnusz szerzője, Szergej Mihalkov költő, „a népek atyjának” nagy tisztelője éppen csütörtökön, 96 éves korában halt meg.
A moszkvai metró vezetősége szerint csak arról van szó, hogy korhű formában helyreállították az eredetileg 1950-ben épült állomást, a restaurálás nem takar politikai szándékokat.
Orosz liberális körökben azonban nem így látják. Ezek a csoportok amúgy is kétértelműnek tartják a jelenlegi hatalom magatartását a hajdani diktátor irányában és úgy érzik, a kormányzat rehabilitálni akarja Sztálin emlékét, hogy ezzel is igazolja saját tekintélyuralmi törekvéseit.
Sztálin volt a mindenható szovjet állam vezetője, akit annak idején a második világháborús szovjet győzelem kivívójaként dicsőítettek, de ő szervezte a sok millió áldozatot követelő koncepciós pereket is. Manapság neve egyre gyakrabban tűnik fel az orosz politikai közbeszédben. Népszerűsége ma is nagy: egy tévés szavazáson az orosz történelem harmadik legnagyobb hősévé választották.
Dimitrij Gajev, a moszkvai metró igazgatója szerint nincs szó a volt vezető dicsőítéséről, csupán az állomás eredeti formáját állították helyre, „azt az előcsarnokot, amelyet a mai utasok szülei és nagyszülei használtak az ötvenes években.”
Egy lapnak nyilatkozva azonban elismert néhány „apró változtatást”: így például azt a Sztálin-szobrot, amely az ötvenes évek elején állt a csarnokban, nem állították helyre. Az újság, a Vremja Novosztyej emlékeztetett arra, hogy a szobrot az ötvenes évek végén ugyanakkor távolítottak el onnan, mint a most restaurált feliratot.
